Tudomány

30 éve nem látott árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértői már márciusban arra figyelmeztetettek, hogy 2025 nyarán jelentős lehet az árvaszúnyogok tömeges rajzása a Balatonnál, a közelmúltban pedig megerősítették ezt. Ugyan az árvaszúnyogok nem csípnek, ám nagy számban való megjelenésük kellemetlenséget okoz.

A tömeges rajzás hátterében a tavaly nyár végi, a tartós meleg és a fényszegény körülmények miatt kialakult algásodás áll: a rovarok lárvái algákkal és növényi maradványokkal táplálkoznak, így az elmúlt időszak igen kedvező volt számukra. Jelenlétük egyébként nagyon fontos a környezetnek, hiszen elősegítik a vizek öntisztulását, valamint táplálékul szolgálnak a halak, madarak és más élőlények számára.

A hűvös május idén kitolta a rajzás kezdetét, a lárvák bábozódása így csak június közepén vette kezdetét. Néhol már most intenzív a tömeges megjelenés, ez azonban a következő hetekben fokozódhat. A levedlett bábbőrök a Balaton felszínén is megjelentek, áramlási viszonyoktól függően ezek nagy számban halmozódhatnak fel bizonyos part menti területeken.

A rovarok zavaró hatása várhatóan jelentős lesz a Szemesi-, illetve a Siófoki-medencében.

Ezeken a helyszíneken 30 éve nem látott rajzás alakulhat ki.

Az egyes partszakaszok érintettsége az aktuális légáramlás irányától függ.

A rajzásért a balatoni árvaszúnyog (Chironomus balatonicus) nevű faj felelős. A zavaró hatás sötétedés után, fényforrások közelében különösen erős lehet, ezért érdemes ezeket kerülni, emellett úgy védekezhetünk, ha nem bolygatjuk a partokhoz közeli bokrokat, fákat és nádasokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik