Az izraeli vezetés nyíltan beszél arról, hogy meg akarja dönteni az ajatollahok uralmát, ám ez amerikai szerepvállalás és szárazföldi offenzíva nélkül aligha érhető el.
Az új drogtörvénnyel kezdett Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József, aztán az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása és a Nemzetközi Büntetőbíróságból való demonstratív kilépés volt a téma.
Netanjahu a sajtótájékoztató vége felé kitért a szélsőséges iszlám veszélyeire is, elmondta az Irán támogatja a Hezbollahot és a Hamászt is is, akik megerőszakolták, megölték az izraelieket, és túszokat ejtettek.
Orbán a Nemzetközi Büntetőbíróságot szóba hozva arról beszélt, hogy ő szakértője annak, az első általa vezetett kormány idején írta alá a belépésünket.
Orbán azt mondta, szerinte az illegális migráció szükségszerűen magával hozza az antiszemitizmust, amit szerinte importálnak Nyugat-Európába, a brüsszeli elit pedig nem tudja, nem akarja ezt megállítani.